havi archívum 2010, december

Névváltozás

2010 - december - 6
szerző zsolti
Névváltozás

. . . 

Kedves Vendégeink!

Elérkezettnek látjuk az időt a megújulásra.

A hidegségi hagyományok előtt tisztelegve, vendéglátó egységünket

Szent András Fogadó-nak nevezzük át.

Néhány hete folyamatosan egy megújult Marika Panzión és András Pincén dolgozunk. Az objektum több, mint másfél évtizedes történetében, mindig is voltak változások, mindig történtek fejlesztések, melyeknek eredményeként többé-kevésbé a mai állapotok létrejöttek.

Családunkat az a megtiszteltetés érte, hogy ebbe az aktív alakító folyamatba 2010 tavaszán, az objektum megvásárlásával és üzemeltetésével belekapcsolódhattunk.  Kezdetben a régi elnevezések további használata mellett döntöttünk. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azonban meggyőztek bennünket arról, hogy a kettős elnevezés egyrészt megosztja az objektumot, ennek egységét nem tükrözi a helytől elvárható mértékben, másrészt az elnevezések sem állnak már teljesen összhangban az elmúlt évek fejlesztései során végbement változásokkal, illetve fejlődéssel.

A hosszú elnevezés – Marika Panzió és Étterem,  Vendégházak és Apartmanok & András Pince – pedig a hely megosztottságát látszott fenntartani, emellett gyakran nem bizonyult túlságosan praktikusnak.

A valamikori panzió sokkal inkább emlékeztet egy családias hangulatú, de hotelszobák felszereltségével rendelkező kényelmes szálláshelyre, mint a klasszikus panziók. A jól felszerelt szobáink mellett rendelkezünk két lakosztállyal, illetve teljesen külön álló, de az objektummal szerves egységet alkotó négy , zöldövezeti, virágos vendégházzal, is  ezért az elnevezést idejét múltnak találtuk.

A panzió étterme szintén csak nehezen összehasonlítható a környék éttermeivel, ugyanis elsősorban a szállóvendégeink kényeztetését és étkeztetését szolgálja. Természetesen a szabad helyek függvényében, illetve asztalfoglalással “külső” vendégek is élvezhetik.  A kulináris élvezetekről mesterszakácsunk, Attila gondoskodik, aki több évtizedes tapasztalatával mindig tudja; hogy járjon vendégeink kedvében. Aki nálunk sok-sok oldalas étlapot keres, az sajnos csalódni fog, ugyanis nálunk csak néhány – 3-10- féle ételből lehet választani, ezeket naponta frissen készítjük alapanyagok, szezonalitás és vendégeink kívánságai alapján. Rövid távú fejlesztései terveink  eredményeként pedig sokkal inkább fog egy otthoni nappalira vagy étkezőre hasonlítani, mint egy étteremre.

Borozónk szintén sokkal inkább emlékeztet egy Pince vendéglőre, Borospincével, mint a klasszikus borozók. Belső tere a hangulatos, hagyományos búbos kemencével és a csikós sparhelttel kivalló főzési és sütési lehetőségeket kínál, melyeket, “nagyanyáink receptjei” alapján igyekszünk kihasználni. Autentikus, hagyományőrző ételeink a környéken szinte teljesen egyedülállóak. A Borospince nyújtotta lehetőségeknek csak a fantázia szab határokat… Külső fedett, árnyékos teraszunk főleg a nyári hónapokban életteli. Esténként grillvacsorák, bográcspartik helyszíne.

A névváltoztatással leginkább egy új korszakot szeretnénk nyitni, de ez nem csökkent az elődök érdemein, aminek mi természetesen továbbra is messzemenően adózunk.